HomeSzolgáltatásokFogyasztó kezelésekEzotériaMit keresek én ebben az életben?

Mit keresek én ebben az életben?

Légy éber, tudatos!

 
Mindennapos csalódások, „homokváromlások” hatására egyre több emberben merül fel a következő kérdés:
 
Mit keresek én itt?
 
Szűkebb értelemben ez azt jelentheti, hogy "Mit keresek én ebben a helyzetben, vagy mit keresek én a kapcsolataimban?"
 
Tágabban értelmezve pedig azt, hogy ”Mit keresek én ebben az életben, mi az élet értelme, mi a legfőbb célom? Miért születtem a Földre?”
A társadalom által kondicionált elme rögtön tudja a választ ezekre a kérdésekre, mindent részletesen le tud írni, el tud magyarázni, tudományos módon alá tud támasztani. Elmeséli és elemzi a személyes történetünket, amely a születéssel kezdődik és a halállal ér véget. A már- és még megragadható két véglet közé, életünk minden egyes tudatos pillanata, tapasztalatunkká válva beágyazódik.
 
Az így önmagunkban regisztrált minden személyes történetnek meg vannak azonban a maga problémái, konfliktusai, szépségei, magaslatai és mélységei, valamint a megválaszolandó kérdései. Ezek közül szinte minden önéletrajzban központi helyet foglal el a következő kérdés:
  • Hogyan vihetném többre az életben, hogy boldog lehessek?
Az igazság valódi természetét megtapasztaló egyik felébredt tanító, Maharaj szerint azonban nem is ezen a kérdéseken kellene elgondolkodni, hanem a következőkön:
  • Mi az én igazi természetem?
  • Mi az a tőke, amellyel világra jöttem, és ami velem maradt attól a pillanattól kezdve, hogy tudom, hogy létezem?
  • Miként tettem szert erre a testszerkezetre, az életerővel és a tudatossággal együtt, ami a jelenlét érzését adja nekem?
  • Meddig fog ez tartani?
  • Mi voltam én, mielőtt ez a test létrejött volna és mi leszek, miután ez a test felbomlik.
  • Ki az, aki megszületett és ki fog meghalni?
  • Ki vagyok én?
Ezekre a kérdésekre csakis azt a választ adhatjuk, hogy a tőke, amivel világra jöttünk és ami velünk marad, az „itt vagyok, a most vagyok”, a „Vagyok”, intuitív érzése és valósága.
 
Ezt pedig Most, a jelen pillanatban élhetjük át. A múlt, az már csak a személyes történetünk megfoghatatlan része, a jövő pedig az elvárásaink kivetítése. Mindkettő az elme terméke, tehát illuzórikus, hamis, nem valós dolog.
 
Peremről a középpontba
 
Ahhoz, hogy a jelen pillanatba, nyugvópontba kerüljön életünk súlypontja, el kell „jutnunk” a peremből a középpontunkba.
 
 Mit is jelent ez?
A perem a tudatnak a jelenlegi állapotát jelenti, amelybe ma az emberek túlnyomó többsége él. Ez az elmével azonosult tudatállapot, az alvó tudat, amely álmodja és meséli a személyes történetünket.
Ez a gondolatokkal, az érzésekkel és a vágyakkal való tökéletes azonosulás állapota, amikor életünk célját teljes mértékben a formák világában keressük, legyenek azok durva anyagi formák (az érzékszerveiddel érzékelt világ) vagy finomanyagi formák (gondolatok, érzelmek). Az életünk motorja a peremen, a valamivé, valakivé válás és az állandó irányítani akarás.
 
A központ, a felébredt tudat, a belső csend világa az elmén túl van. Ez nem a különféle meditációnak nevezett (ami tulajdonképpen ebben az esetben koncentráció) technikákkal kikényszerített belső csendet jelenti, hanem az élő, eleven üresség leírhatatlan, de megtapasztalható állapotát. Itt megszűnik minden erőfeszítés, minden vágy és akarás, feladjuk az irányításra való törekvés utolsó bástyáját is. Ez a tökéletes elengedés és megadás állapota, önmagunk megadása a jelen pillanatnak, a Most-nak. Ez a központ az Önvaló.
 

Abban a pillanatban, amikor nyugvópontra kerülsz a középpontodban, távol kerülsz a peremtől, rálátsz az addigi önmagadra (az elme által kreált képre). Itt válik nyilvánvalóvá, hogy a külső világ csak a peremet érintheti, karcolhatja meg, valódi Önmagadat sohasem.
 
Légy éber, tudatos!
 
 
Hogyan juthatunk el a peremből lényünk középpontjába? Ennek a kérdésnek a megoldása kell, hogy minden ember belső életcéljává váljon. 
 
Az elmozdulás előfeltétele a bennünk lévő többlet érzékenység kibontakoztatásának segítése
 
Ennek a folyamatnak az első szakasza az, hogy először is a bennünket körülvevő külső környezetre legyünk új módon érzékenyek. Figyeljünk teljes tudatossággal a környezetünkre, halljunk meg mindent, lássunk mindent, érezzünk mindent olyan intenzitással, olyan elevenséggel, hogy amikor nézünk, mi magunk legyünk a szem, amikor hallunk, mi magunk legyünk a fül, amikor érintünk, mi magunk legyünk az érintés. Nem szabad azonban megrekedni egyik érzékünkben sem, hanem egyszerre figyeljünk mindenre, így azt tapasztaljuk, hogy minden érzék eggyé válik. Az összes érzékszerv által közvetített információ egyetlen érzékletté válik.
 
Ezt rendszeressé téve és begyakorolva következik a folyamat második szakasza, amelyben ezt az éber figyelmet a belső világunk felé fordítjuk.
 
Ennek a befelé fordulásnak az első lépése az, hogy tudatossá válunk a testünkre. A testünk a legtöbb esetben tudattalanul, pusztán automatikusan működik, nem vagyunk tudatában annak, hogyan járunk, ülünk, eszünk stb. Most az éber figyelmünket kiterjesztjük ezekre a tevékenységekre is és megpróbáljuk egyre tudatosabban használni a testünket. Ahogy egyre tudatosabbá válunk a testünkkel kapcsolatban, egyre inkább megérezzük a fizikai testben és amögött is az állandóan jelenlévő életteliséget, életenergiát, így napról-napra egyre érzékenyebbé válunk a belső testünkre. Ha nem hagyjuk abba a testre való tudatos odafigyelést, hanem szorgalmasan begyakoroljuk azt, akkor egy idő után a belső test érzése állandósul és szilárd horgonyként a jelenben tart bennünket.
 
Ha már tudatossá váltunk a testünkkel kapcsolatban és életünk állandó részévé vált a belső testtudatosság, akkor – harmadik szakaszként – még mélyebbre mehetünk. Éberré válhatunk az  elme működésére is, a gondolatokra, a képzetekre, a kivetítéseinkre és mindezek testben képzett érzelmeire. Minél tudatosabbak leszünk az elmével kapcsolatban, megfigyelhetjük, hogy az eleinte szinte állandó és kényszeres jellegű elmetevékenységünk lelassul, egyre áttetszőbbé válnak gondolataink és szép lassan az elme elcsendesedik.
 
Ezzel egyidőben figyelmünket az érzelmeinkre, a hangulatainkra fordíthatjuk és törekszünk tudatosítani azokat is, látva azt, hogy gondolatainkat testi reakcióink követik. Ez a lekövetés nem tesz különbséget a valóság-hatás és az illuzórikus elme kiváltotta hatás között, viszont a reakciója valóságos érzetként tapasztalható.
Ezeket felfedezve, egyre inkább képessé válunk arra, hogy külső megfigyelőként vegyük szemügyre az érzelmek és hangulatok keletkezését, játékát és lefutását.
 
E folyamatban, egy eddig nem ismert új, de minden kétséget kizáró módon lényünk középpontjában találhatjuk magunkat és tudatosodik bennünk, hogy mi, a tanú, a változatlan, mindent megfigyelő tudat vagyunk, aki nem keletkezett és ezért múlhatatlan.
 
Az előzőekben részletezett figyelmesség gyakorlásával csak felkészülhetünk a peremről a középpontra történő tudatváltásra, de ezekkel azt nem idézhetjük elő. Ezen a ponton az önerő már kevés, de az átsegítő Kegyelem pont elég lesz.
 
Frank M. Wanderer
 
 
Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.